MCC Budapest Summit on Patriotism – üdvözlet a webhelyen!

Mathias Corvinus Collegium
Danube Institute
Patriotic Talks
Online Szellemi Csúcstalálkozó Sorozat

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) hagyományteremtő jelleggel szervezi meg az MCC Budapest Summit elnevezésű nemzetközi konferenciáit. Az évente megrendezett – különböző témák köré épülő szellemi csúcstalálkozókon – a világ legismertebb gondolkodóit, véleményvezéreit, döntéshozóit ültetjük egy asztalhoz.

Tavaly márciusban a migráció kérdésköre került terítékre, idén a járványhelyzet azonban már nem tette lehetővé hasonló, nagyszabású esemény megrendezését. A megváltozott körülményekhez alkalmazkodva - konferencia helyett - 2020. novemberben az MCC és a Danube Institute, öt héten át tartó, online nemzetközi előadássorozatot indított a Hazafiasság témájában.

 

Patriotic Talks: Ötödik adás
 

 


Patriotic Talks: Teaser videó
 

 

Program
Program

Előadók

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár

A franciaországi Les Lilasban született 1979. március 4-én, az Eötvös Loránd Egyetem geológia szakán 2002-ben mesterdiplomát, 2006-ban a Virginia Egyetem földtudományok szakán doktori fokozatot szerzett. 2013-ban a Külgazdasági és Külügyminisztériumban külügyi szakvizsgát, majd konzuli szakvizsgát tett.

2010-től 2012-ig a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióknál, 2012-től 2013-ig a Miniszterelnökségen dolgozott politikai tanácsadóként. Tel-Avivban, Magyarország Izraeli Nagykövetségén 2013-tól 2017-ig diplomataként tevékenykedett, majd főosztályvezető lett az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol 2017-ben az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárnak nevezték ki, 2018 májusától a Miniszterelnökség alá tartozóan. 2018 szeptemberétől a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára.

Angolul és franciául beszél. Nős, 3 gyermek édesapja.

Az Edmund Burke alapítvány elnöke

David Brog  a Maccabee Task Force ügyvezető igazgatója, mely szervezet 2015-ben jött létre abból a célból, hogy visszaszorítsa az Izrael állam irányában, a felsőoktatási intézményekben és más területeken megnyilvánuló delegitimációs kísérleteket. 

Mielőtt csatlakozott a Maccabees-hez, Brog a Christians United for Israel (CUFI) ügyvezető igazgatója volt egészen az alapítástól, 2006-tól 2015-ig. A CUFI előtt Brog az Egyesült Államok Szenátusában dolgozott, ahol Arlen Specter szenátor kabinetfőnöke és a szenátusi igazságszolgáltatási szervezetének személyi igazgatója volt.

2007-ben a Forward újság Amerika legbefolyásosabb zsidó származású személyei közé sorolta a „Forward 50” listáján. 2017-ben az Algemeiner újság Brogot az „Algemeiner Jewish 100” egyikei közé sorolta.

Brog a szerzője a “Reclaiming Israel’s History: Roots, Rights and the Struggle for Peace (2017)”, az “In Defense of Faith: the Judeo-Christian Idea and the Struggle for Humanity (2010)” és a “Standing with Israel: Why Christians Support the Jewish State (2006)”  című könyveknek.

Írország miniszterelnöke (1994-1997)

John Bruton egykori ír miniszterelnök (Taoiseach), nagy részben neki köszönhető, hogy Írország a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságává alakult. Emellett John Bruton is aktívan részt vett az északír békefolyamatban, amely az 1998-as nagypénteki egyezményhez vezetett. John Brutont először 1969-ben, 22 évesen választották meg az ír parlamentbe képviselőnek a Fine Gael Párt színeiben. Írország pénzügyminisztereként (1981-1982 és 1986-1987), ipari és energiaügyi minisztereként (1982-1983), kereskedelmi és turisztikai minisztereként (1983-1986) és parlamenti államtitkárként (ifjúsági miniszter) dolgozott 1973-1977 között. 1990-ben Bruton a Fine Gael Párt vezetője lett, majd 1994-ben kormányra vezette.  

1996-ban Írország soros EU elnöksége alatt Bruton miniszterelnökként segített véglegesíteni az euro kezelését irányító Stabilitási és Növekedési Paktumot. Emellett aktívan részt vett a 2004. október 29-én Rómában aláírt Európai Alkotmány kidolgozásában.  2004-ben kinevezték az EU Bizottságának Egyesült Államokba delegált küldöttségének vezetőjévé ötéves időtartamra 2009 októberéig.

Elnöke volt az IFSC-nek, egy magánszektorbeli testületnek, amelyet 2010 és 2015 között hoztak létre az ír pénzügyi szolgáltató ipar fejlesztése érdekében.

Jelenleg az Ingersoll Rand, az ír diaszpóra hitelnyújtási alap, a PIMCO írországi alapítványainak, az ír Nemzetközi és Európai Ügyek Intézetének és az Európai Politikai Tanulmányok Központjának elnökségi tagja. Továbbá az ír Deloitte közérdekű felügyeleti szervének elnöke. Ezenkívül a Fair Observer tanácsadójaként tevékenykedik, főként a politika, a pénzügy és a gazdaság területeire, valamint az Európával kapcsolatos kérdésekre összpontosítva.

Az American Greatness alapítója és szerkesztője

Chris Buskirk az American Greatness alapítója és szerkesztője. A New York Times közreműködő véleményírója, írt a The Washington Post, a The Spectator, a Mandiner, az USA Today, a The Hill, a The New Criterion és más kiadványok számára. Gyakori munkatársa a Fox News-nak, az NPR Morning Edition-jének, a PBS Newshour-nak és rendszeresen jelenik meg a CNN-en. A National Journal szerint egyike annak az 50 embernek, akik munkájukkal pozitív hatást gyakoroltak és párbeszédet generáltak Washingtonban. Ő a “Trump vs The Leviathan” című könyv szerzője, illetve Seth Leibsohn közreműködésével írta meg az “American Greatness: How Conservatism, Inc. Missed the 2016 Election & What the Establishment Needs to Learn” című könyvet. Chris vállalkozó, aki pénzügyi szolgáltatásokkal és digitális marketinggel foglalkozó vállalkozásokat épített fel és adott tovább.

Az Université Libre de Bruxelles professzora

Prof. Dr. David Engels (1979) a  Université Libre de Bruxelles (ULB) Római Történelem Tanszékének vezetője. Jelenleg Lengyelországban, a Poznanban található Instytut Zachodni kutatóprofesszoraként dolgozik. Az ókori történelemről, recepciótörténetről, történelemfilozófiáról, a modern konzervativizmusról szóló számos tudományos könyv és cikk szerzője, szerkesztője. Elsősorban a „Le déclin” (2013) monográfiáján keresztül vált ismertté, ahol az EU válságát összehasonlította a Római Köztársaság  Kr. e.I. századi hanyatlásával és bukásával.

A European Conservative főszerkesztője

Korábban a Bridge News-nál dolgozott Dél-Amerikában, a Far Eastern Economic Review-nál Hongkongban és a The Wall Street Journal-nál Brüsszelben. Szerkesztőként és beszédíróként dolgozott különféle multilaterális szervezeteknél is. Filozófiát és vallást tanult a Dartmouth College-n, és diplomákat szerzett nemzetközi fejlesztésben, újságírásban és közpolitikában Európában, Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban.

Brazília családügyekért felelős államtitkára

Jogi diplomáját a University of São Paulo-n,  jogfilozófia mesterképzését és doktori fokozatát a Federal University of Rio Grande do Sul-n szerezte meg. A Harvard University-n vendégtanárként és kutatóként tevékenykedik, kutatási területe a jogi és filozófiai antropológia. A római jog és a jogfilozófia bevezetése tárgyak oktatója. A Gandra Martins Ügyvédi Iroda korábbi partnere. A FECOMERCIO Legfelsőbb Jogi Tanács, a Brazil Filozófiai Akadémia, valamint Sao Paulo-i Legal Letters Academy tagja, továbbá tanít a CEU jogi karán. Az Ives Gandra Institute of Law, Philosophy and Economy elnöke. Jelenleg a brazil nőkért, családügyekért és emberi jogokért felelős minisztérium államtitkára.

A Nazione Futura elnöke és alapítója

Francesco Giubilei olasz szerző, kiadó és professzor. Ő a Fondazione Tatarella olasz konzervatív alapítvány elnöke, az olasz konzervatív Nazione Futura think tank alapítója, az Il Giornale újságírója és a Beneventói G. Fortunato Egyetem professzora. Giubilei a közelmúltban felkerült a Forbes 30 év alatti 100 legbefolyásosabb olasz fiatal listájára. Hat könyv szerzője. A “The History of European Conservative Thought” az első könyve, amely angolul jelent meg.

A Svájci Parlament képviselője

Andreas Glarner a Svájci Parlament Nemzeti Tanácsának tagja és a Parlament Svájci – Magyar Baráti Tagozatának elnöke. Továbbá a Nemzeti Tanács Politikai Intézmények Bizottságának (PIC) elnöke. Tagja a Svájci Néppártnak (SVP: Schweizerische Volkspartei), ahol a  menekültügyért és a migrációért felel, valamint aargaui SVP elnöke.

Emellett vállalkozó, két olyan társaságot alapított (Airproduct és Careproduct), amelyek ma már nemzetközi csoportok részét képezik.

Andreas Glarner 1962. október 9-én született Glarusban (Svájc), és most Oberwil-Lieliben, Aargau Kantonban él.

Donald J. Trump kampányának Tanácsadó Testületi Tagja, a Logan Circle Group ügyvezető partnere

Harlan Hill Republikánus politikai tanácsadó és kommentátor a Fox News, a Fox Business, az MSNBC, a CNN, a BBC és a Sky News felületein.

Hill a Logan Circle Group közönségkapcsolati és politikai tanácsadó cég ügyvezető partnere, amely technológiai startupoknak, befolyásos személyeknek és kiválasztott politikai projekteknek ad tanácsot. Hill jelentős politikai gyakorlattal rendelkezik, több mint 120 politikai kampányban vett részt 4 kontinensen, valamint a Fortune 500 társaságok, köztük az American Airlines, az AT&T és a Cisco kampányában is közreműködött.

Donald J. Trump elnök 2017 januári beiktatásakor Hill meghívást kapott a Trump-Pence 2020 újraválasztási kampány tanácsadó testületébe. Hill korábban a Trump-Pence 2016 kampány aktív részese, valamint a Democrats for Trump szervezet alapítója volt.

Miután 2014-ben elhagyta a demokratikus politikát, Hill megalapította a Washington DC-ben működő startupot, a TallyVoting-ot. A Tally-ben Hill egy olyan csapatot épített, amely a 35 milliárd dolláros választási technológia és szavazógéppiac megdöntésére összpontosított. Hill vezetésével a vállalat úttörő szerepet játszott az olcsó hardverek és a SaaS-szállítási modell bevezetésében az Egyesült Államok elavult választási infrastruktúrájának alternatívájaként.

Hill politikai karrierjét demokrata tanácsadóként kezdte. Partner volt az Indigo Strategies-nél, ahol a cég digitális gyakorlatát vezette. A 2014-es európai uniós választásokon sokat dolgozott a páneurópai politikai párt és az Európai Bizottság elnökjelöltje, Martin Schulz mellett.

 

A Varsói Szabadság Intézet elnöke

Igor Janke a The Freedom Institute of Warsaw független think tank elnöke és partnere az R4S-nek, egy lengyel kommunikációs tanácsadó cégnek, amely nemrégiben nyitotta meg irodáját Budapesten. Elindította a Salon24.pl blog platformot, amelyhez interjút készített többek között Barack Obama elnökkel. Számos könyv szerzője, köztük a “Forward!: The Story of Hungarian Prime Minister, Viktor Orbán”.

A prágai Civic Institute ügyvezető igazgatója

Orvosdoktor fokozatát a prágai Charles University-n (1996) szerezte meg. A washingtoni Krieble Institute (1993), az Acton Institute, MI (2001) és a kaliforniai Claremont Institute munkatársa volt.

Nemzetközi titkára volt a Civic Democratic Allianze (Občanská demokratická aliance, ODA)  politikai pártnak (1994-1998), és egy szenátor asszisztense (2001-2004) a Cseh Köztársaságban.

A Cseh Köztársaság miniszterelnökének emberi jogi és külpolitikai tanácsadója (2010-2012), Prága főpolgármesterének tanácsadója (2012-2014), valamint az Európai Parlament egy képviselőjének tanácsadója (2017) volt.

Amellett, hogy a Civic Institute ügyvezető igazgatója, adjunktus a prágai University of Economics-en és a prágai Cevro Institute magániskolában.

Számos politikai filozófiáról és közpolitikáról szóló könyv és esszé szerzője, a cseh és a szlovák média munkatársa, a Lidové noviny cseh napilap rendszeres rovatvezetője, valamint az Aspen Review Central Europe szerkesztőségének tagja.

(Könyvei között szerepel a “The Revolt Against the Revolution of the 20th Century” Frank S. Meyer politikai gondolkodásmódjáról és a “ No, Mr. Prime Minister!” a miniszterelnöki tanácsadói tapasztalatáról.)

Roman Joch a The Philadelphia Society és az Center for European Renewal tagja.

Az American Affairs folyóirat alapító-szerkesztője

Julius Krein az American Affairs negyedévente megjelenő politikai szaklap szerkesztője. Az American Affairs megalapítása előtt befektetési elemzőként dolgozott különböző magántőke-befektetési és fedezeti alapoknál. Írásai megjelentek a New York Times-ban, a Washington Post-ban, a Times Literary Supplement-ben és más kiadványokban. Gyakori vendége az NBC-nek, a CNN-nek és a Fox News-nak.

A DISENSO Intézet nemzetközi vezetője

Eduardo Fernández Luiña a Fundación DISENSO Tanulmányi-és Nemzetközi vezetője. Eduardo a Francisco Marroquín University Politikai Institute of Political Studies and International Relations docenseként, illetve különböző agytrösztökben munkálkodik.

Aktívan együttműködött a Centre for the Analysis of Public Decisions (CADEP), a Liberty Fundtal, a FAES Alapítvánnyal, valamint a madridi Juan de Mariana Institute igazgatója volt. Évek óta az ibér-amerikai politikára specializálódott, továbbá tanulmányozott, mindent, ami a demokrácia minőségével és a közpolitikával kapcsolatos.

Író, újságíró, évtizedekig a BBC és a Sky News tudósítója

Tim Marshall a Sky News korábbi diplomáciai szerkesztője és külföldi tudósítója volt. Harminc év tapasztalat után maga mögött hagyta a híradást, a prezentációkat és a teljes munkaidős újságírást, hogy az írásra és elemzésre koncentrálhasson.

Hat könyvet írt, köztük a “Prisoners of Geography”-t, amely a New York Times és a Sunday Times sikerkönyvének számít. Világszerte több mint másfél millió példányban kelt el és 21 országban jelent meg. Továbbá: “Worth Dying For - The Power & Politics Of Flags” 2016-ban, a “Divided - Why We Are Living In An Age Of Walls” pedig 2018-ban jelent meg.

Marshall újságírói pályafutásának első 3 évét sz IRN párizsi tudósítójaként kezdte, illetve kiterjedt munkát végzett a BBC rádiójában és a TV-ben, majd csatlakozott a Sky News-hoz. Tim Közel-Kelet tudósító lett Jeruzsálem központtal, készített jelentéseket Európából, az Egyesült Államokból és Ázsiából is.

Több mint 30 országból tudósított, köztük számos konfliktus zónában. Az 1999-es koszovói válság nagy részét Belgrádban töltötte, ahol azon kevés nyugati újságírók közé tartozott , aki folyamatosan beszámolt a NATO bomba támadásainak egyik fő célpontjáról. Az elmúlt években az iraki, gázai, afganisztáni, líbiai és szíriai konfliktusokat ismertette.

Marshall első könyve a “Shadowplay: The Overthrow of Slobodan Milosevic” sikerkönyvnek és az adott időszak egyik legismertebb beszámolójának számított Jugoszláviában. Következő könyve a “The Power of Geography” 2021 tavaszán jelenik meg.

Olaszország Védelmi Minisztere (2001-2006)

Antonio Martino olasz politikus, a Forza Italia alapító tagja, aki 1994-ben külügyminiszterként, 2001-től 2006-ig pedig védelmi miniszterként tevékenykedett.

1942. december 22-én született Messinában, 1964-ben szerzett jogi doktorátust az University of Messina Jogi Karán, majd 1966 és 1968 között posztgraduális közgazdász tanulmányokat folytatott az University of Chicago-n, ahol a híres Milton Friedman tanítványa volt.

Az 1976 óta professzorként dolgozó Martino vezetői pozíciókat töltött be több egyetemen is Messinaban, Bariban, Nápolyban és a római La Sapienza University-n. 1992 óta főállású közgazdászprofesszor a  LUISS University of Rome Politológiai Intézetében. Elnöke volt klasszikus liberálisokat összefogó nemzetközi társaságnak, a Mont Pélerin Society-nek, melyet 1947-ben alapított Friedrich A. Hayek Nobel-díjas.

17 könyv, valamint több mint 150 gazdaságelméleti és -politikai cikk írója. Martino gyakran közreműködik olasz és nemzetközi magazinokban, újságokban, televíziós és rádióműsorokban. Antonio Martinónak és feleségének, Carolnak két lánya van.

A The Spectator magazin társszerkesztője

Douglas Murray brit író és újságíró. Közreműködő és társszerkesztő a The Spectator-nál. Írt számos más lapnak is, többek között a The Wall Street Journal, a The Times, a The Sun, a The Evening Standard és a The New Criterion lapoknak. Rendszeres közreműködő munkatársa a National Review-nak, illetve alapítása óta a Standpoint magazin rovatvezetője.

Első könyve 2000-ben jelent meg oxfordi egyetemi évei alatt. Azóta még három könyvet adott ki politika, történelem és aktuálpolitika témában, valamint rövidebb műveket, melynek központi kérdésköre a szólásszabadság és a védelem. Sikerkönyvei a „The Strange Death of Europe” és a „The Madness of Crowds”.

Murray, aki remek vitapartner, számos prominens platformon tartott már beszédet, többek között a brit és az európai parlamentben, valamint a Fehér Házban.

Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter

Novák Katalin háromgyermekes édesanya, feleség. Családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség külügyekért is felelős alelnöke, országgyűlési képviselő.

2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, 2020 októberétől miniszterként képviseli a magyar családok, a fiatalok és idősek ügyét. Családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése. Nevéhez fűződik többek között a Családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcs találkozók megszervezése, olyan, nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a Babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák SZJA-mentessége, az Otthonteremtési Program, vagy a bölcsődei fejlesztések elindítása. Női politikusként kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra a szakmai életük. Alapító tagja és elnöke a Nők Magyarországért Klubnak. 2020. október 1-től Családokért felelős tárca nélküli miniszterként látja el a családok megerősítésének feladatát. 

Kormányzati tevékenységén túl a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség külügyekért is felelős alelnök. A „Political Network for Values” („Politikai Hálózat az Értékekért”) elnöki és az „International Women's Democrat Union” (Nemzetközi Demokrata Unió női tagozata) alelnöki pozícióját tölti be. 

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem és az Université Paris X Közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Anyanyelvén kívül angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, spanyolul társalgási szinten. 

Munkásságáért több elismerésben részesült: 2020-ban Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjével, 2019-ben a Francia Becsületrend lovagkeresztjével tüntették ki, ugyanebben az évben Popovics-Díjban is részesült. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Pro Familiae Hungariae Díjban, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete NOE Díjban, a Magyar Bölcsődék Egyesülete Akócsi-díjban, az Associació Plataforma per la Família Catalunya Luchador por la Familia díjban részesítette.

Spanyolország belügyminsztere (1996-2001)

Spanyolországból érkezik hozzánk Jaime Mayor Oreja, aki 1996-tól 2001-ig a José María Aznar vezette spanyol néppárti kormány belügyminisztere volt, illetve 1984-2004 között a Baszk Parlament képviselőjeként is tevékenykedett. Oreja 2004-től 2014-ig az Európai Parlamentben volt képviselő, ahol több vezető pozíciót is betöltött az Európai Parlament Európai Néppárt csoportjában. Pártjának az ETA baszk terrorszervezettel szemben képviselt politikai stratégiája miatt jelentős vitái támadtak a vezetéssel, ezért úgy döntött, hogy a 2014-es Európai Parlamenti választásokon már nem indul el. Azóta távol tartja magát a közélettől.

A Firenzei Főegyházmegye kancellárja

Főtisztelendő Mario Alexis Portella atya a Firenzei Főegyházmegye kancellárja, illetve a Santa Maria del Fiore Székesegyház papja. Alapfokú diplomáját kormányzás és politika szakon a New York-i St. John’s Egyetemen szerezte, középkori történelemből pedig a Fordham Egyetemen diplomázott. Kánonjogi és polgárjogi doktori címet is kapott a római Pápai Lateráni Egyetemen. Társszerzője az “Abyssinian Christianity: The First Christian Nation? The History and Identity of the Ethiopian and Eritrean Christians” (2012), és az “Ethiopian and Eritrean Monasticism: The Spiritual and Cultural Heritage of Two Nations” (2015) című könyveknek. Legutóbbi könyve az “Islam: Religion of Peace? The Violation of Natural Rights and Western Cover Up” (2018). Írásai megjelentek a The American Thinker, a The European Conservative és az Il Mantello della Giustizia lapokban.

Író, műsorvezető, a PragerU alapítója

Dennis Prager a legkeresettebb írók egyike, az Egyesült Államok népszerű rádiós talk show vezetője, illetve a PragerU társalapítója.

Keresett előadó, gyakori hírműsor-vendég. Dennis a világ minden táján tartott már előadásokat, Európától kezdve, Ázsián, Afrikán, a  Közel-Keleten át  Ausztráliáig. A legsikeresebb könyvei között szerepel a „Think a Second Time”, a „Happiness is a Serious Problem” és a „Still the Best Hope: Why American Values must Triumph”. Jelenleg a Biblia ötkötetes kommentárján dolgozik. Az első két kötet, a „Genesis: God, Creation and Destruction” és az „Exodus: God, Slavery and Freedom” a New York Times bestsellere lett. A harmadik kötet, „Deuteronomy” 2021 tavaszán jelenik meg. 2019-ben Adam Carolla humoristával közösen játszott egy főiskolai beszédkódokról szóló, díjnyertes dokumentumfilmben, a No Safe Spaces-ben.

Nonprofit média vállalkozása, a PragerU a világ egyik legbefolyásosabb oktatási média oldalává vált. Csak 2019-ben a PragerU több mint egymilliárd megtekintést ért el a YouTube-on és a Facebookon. Nézőinek több mint 60%-a 35 év alatti. Dennis mellett az előadói kar tagjai között szerepel Walter Williams, Arthur Brooks, Steve Forbes, Kimberly Strassel, Candace Owens, Heather MacDonald, Mike Rowe, Jordan Peterson, Ayaan Hirsi Ali, Stephen Harper, Ben Shapiro és még sokan mások.

A European Centre for Law and Justice igazgatója

Grégor Puppinck PhD, az European Centre for Law and Justice igazgatója. 2016-ban kinevezték az EBESZ / ODIHR vallásszabadsággal vagy meggyőződéssel foglalkozó szakértői testületének tagjává, amelynek feladata az EBESZ-ben résztvevő államok támogatása a vallás- vagy meggyőződés szabadságához való joggal kapcsolatos kötelezettségvállalások végrehajtásában.

2000 óta rendszeresen a Szentszék képviseletében dolgozik az Európa Tanács bizottságaiban, jelenleg az Emberi Jogok Európai Egyezménye rendszerének szakértői bizottságában, az Emberi Jogok Irányító bizottsága alatt.

2003 és 2012 között Grégor Puppnick emberi jogokat, nemzetközi és alkotmányjogot oktatott a mulhousei és strasbourgi egyetemek jogi karán.

Jogi diplomája (Law School of Pantheon-Assas University Paris II) megszerzése után az Institut des Hautes Etudes Internationales nemzetközi és európai jogra szakosodott tanulmányokat végzett (1999). Grégor Puppinck doktori fokozatot szerzett “The Author of the Bioethical Norms” címet viselő disszertációjával, melyben az etikai, tudományos és jogi normativitás kereszteződésében tanulmányozta a normák kidolgozását (Summa cum laude, 2009).

Számos könyv és több nyelven megjelent jogi kérdésekkel foglalkozó cikk szerzője. A Lautsi kontra Olaszország ügyben végzett szolgálataiért az olasz kormány kinevezte  Cavaliere della Repubblica-vá és a Nagy Szent Gergely rend lovagparancsnokává. 2016-ban megkapta a Humanisme Chrétien díjat a „La famille, les droits de l’homme et la vie éternelle” könyvért és az Anton Neuwirth-díjat 2014-ben.

A First Things folyóirat szerkesztője

R.R. Reno 2011 óta a First Things szerkesztője. Teológiai doktorátusát a Yale University-n szerezte, majd teológiát és etikát tanított húsz évig a Nebraska-i Omahában, a Creighton University-n. Számos tudományos folyóiratban publikált, vélemény-esszéi megjelentek a Commentary, a National Review, a Wall Street Journal, a Washington Post, a New York Times, valamint más népszerű kiadványokban. Legfrissebb könyvei között szerepel  a “Return of the Strong Gods, a Resurrecting the Idea of a Christian Society, a  “Fighting the Noonday Devil, a Sanctified Vision” és a Genezis könyvének kommentárja.

Az Observer Research Foundation elnöke

Samir Saran Ázsia egyik legbefolyásosabb think tank-jének, az Observer Research Foundation-nek(ORF) az elnöke. A kutatásai a globális kormányzás, az éghajlatváltozás és az energiapolitika, a technológia és az új média, valamint India külpolitikájának kérdéseire összpontosítanak.

Kurátora a Raisina Dialogue-nak, amely India vezető éves találkozója a geopolitika és a geoökonómia területén, valamint elnöke a CyFy, India éves konferenciájának, aminek fókuszában a kiberbiztonság és az internetes kormányzás áll. Ő áll az élén az alapítvány új nemzetközi partnerségek előmozdítására és platformjainak globalizálására irányuló erőfeszítéseinek.

Samir a Kibertér Stabilitásának Globális Bizottságának biztosa, a Világgazdasági Fórum (WEF) regionális cselekvési csoportjának illetve a WEF Geopolitikai Globális Jövő Tanácsának is tagja. Ezen felül a Microsoft Digital Peace Now kezdeményezésének igazgatótanácsában is helyet foglal.

Samir világszerte tart előadásokat, alkalmanként tanácsokat ad befektetőknek és vállalkozásoknak is az Indiai-csendes-óceáni térség geopolitikai trendjeivel kapcsolatban.

Samir nemrégiben megjelent művei között szerepel a „The New World Disorder And The Indian Imperative” Shashi Tharoorral és a „Pax Sinica: Implications for the Indian Dawn” Akhil Deóval.

Az iASK főmunkatársa

Schöpflin György András magyar politológus, egyetemi tanár, az Európai Parlament volt képviselője. 1950-ben családjával Nagy-Britanniába költözött, iskoláit ott végezte. 1957-ben felvették a University of Glasgow-ra, ahol humaniorát és jogot végzett 1962-ben, majd egy évig Bruges-ben, az Európa Főiskolán tanult.

1963-ban a londoni Chatham House nevű nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatóintézet munkatársa, majd 1967 és 1976 között a BBC újságírója. Ekkor a Londoni Közgazdasági Egyetemen (London School of Economics) a kelet- és közép-európai politikatörténet professzora, majd 1994-ben a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok intézetében egyetemi tanár. 1984-től az East European Reporter című szakfolyóirat szerkesztője volt, a Kisebbségekért Díjban részesült. Kutatási területe a nacionalizmus és a nemzeti mivolt, valamint a nemzeti kisebbségek kérdésköre, kapcsolatrendszere.

2004-ben mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, melynek 2019-ig volt tagja.  Az Európai Parlament AGORA nevű kezdeményezésének néppárti felelőse volt.  Nős, három leánygyermek édesapja.

Fontosabb publikációi: A modern nemzet (2003), Az identitás dilemmái (2004).

A Cato Institute Robert A. Levy Center for Constitutional Studies igazgatója

Ilya Shapiro a Cato Institute Robert A. Levy Center for Constitutional Studies igazgatója, ami egy, az egyéni szabadság kérdéskörével, valamint a korlátozott kormányzás lehetőségeivel foglalkozó think tank. Mielőtt csatlakozott a Cato-hoz, az iraki multinacionális erők jogállamiságával foglalkozó speciális tanácsadója volt, és két nagy washingtoni ügyvédi irodában dolgozott. Shapiro a “Supreme Disorder: Judgement nominations and the Politics of America’s Highest Court” c. könyv szerzője, a “Religious Liberties for Corporations? Hobby Lobby, the Affordable Care Act, and the Constitution”  c könyv társszerzője, emellett szerkesztette a Cato Legfelsőbb Bíróság Elemzéséi 11 kötetét. Iránymutatásokat adott a kongresszusnak, a szövetségi ügynökségeknek és az állami törvényhozó szervek részére, valamint több mint 300 "amicus curiae" tájékoztatót nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Rendszeresen tart előadásokat a Federalist Society nevében, elsőként volt a washingtoni National Review Institute ösztöndíjasa, emellett Lincoln ösztöndíjban részesült a Claremont Institute-nál.  A George Washington University és a University of Mississippi jogászprofesszoraként tevékenykedett. 2015-ben elnyerte a National Law Journal által kiosztott „Rising Stars” díjat, amelyet a legígéretesebb 40 év alatti jogászok kapnak meg. Magánpraxisba lépése előtt Shapiro az amerikai szövetségi bíróságon dolgozott E. Grady Jolly szövetségi bíró mellett. Diplomákat szerzett Princetonban, a London School of Economics-ban és a University of Chicago Law School-ban. Shapiro az angol mellett oroszul, spanyolul, franciául, portugálul és olaszul is beszél.

Az Alapjogokért Központ igazgatója

Szánthó Miklós jogász, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet igazgatója. 2018 óta a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kurátora, 2019-től elnöke. Számos magyar és idegen nyelvű jogi és politikai publikáció szerzője, több könyv társszerzője, társszerkesztője. Nős, egy leány és egy fiúgyermek édesapja.

A Salon Beige közéleti blog és a Les 4 Vérités hetilap igazgatója

A francia konzervatív médiumok egy csoportjának vezetője, valamint a szenátus munkatársa.Több könyvet írt a szellemi és politikai hatalmak kapcsolatáról, politológiából PhD fokozattal rendelkezik. Négy gyermek édesapja.

Az Universität des Bundeswehr München emeritus professzora

Ruediger Voigt született 1941. április 7-én, Flensburgban. Tanulmányait a University of Kiel-en és Tuebingen University-n végezte jog, közgazdaság és politikatudományok szakon. 1969-ben az ügyvédi vizsgáját a High Court Schleswig-Holstein-nél tette, 4 év múlva pedig PhD-t szerzett a University of Kiel-en. 1972-től 1976-ig asszisztensként dolgozott a University of Siegen politikatudományok tanszékén, majd 1976 és 1978 között adjunktusként dolgozott a Free University of Berlin jogi tanszékén. Ezután két évig egyetemi docens a University of Siegen politikatudományok tanszékén. A University of the Armed Forces Munich-en professzor közigazgatás szakon 1990-től 2007-ig. Emellett vendégprofesszorként dolgozott a University of Sydney-n, ahol összehasonlító jogot tanított 1991, 1992 és 1994-ben. Illetve a University of Siegen vendégprofesszora volt 2007-től 2015-ig, ahol politika-filozófiát tanított.

Fontosabb publikációk:

  • State of Emergency (Ausnahmezustand), Baden-Baden: Nomos, 2. kiadás, 2019.
  • State Handbook (Handbuch Staat), 2 kötet, Wiesbaden: Springer, 2019.
  • Arrogance of Power (Die Arroganz der Macht), Baden-Baden: Nomos, 2018.
  • Thinking the State (Den Staat denken), Baden-Baden: Nomos, 3. kiadás, 2016.
  • Modern State (Der moderne Staat), Wiesbaden, Springer 2015.
  • Számos cikk német és nemzetközi folyóiratokban.
  • Az “Understanding State” (Staatsverständnisse) sorozat szerkesztője, Baden-Baden: Nomos, 2000 óta, 141 kötet.
  • A „State – Soverignity - Nation” (Staat - Souveraenitaet - Nation) sorozat szerkesztője, Wiesbaden, Springer, 2015 óta.
A Dignitatis Humanae Institute elnöke

Luca Giuseppe Volontè államtudományi diplomáját a University of Milan-on szerezte. Az olasz parlament képviselője volt 1996 és 2013 között. Az Európai Néppárt alelnökeként tevékenykedett, valamint az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének néppárti frakcióvezetője volt. A Novae Terrae Foundation alapítója, ahol 2017-ig  az igazgatói tisztséget is betöltötte. Számos könyvet és újságcikket írt, kedvelt témái a keresztény értékek, Európa, a család, a demográfiai politika, a vallásszabadság és az oktatás szabadsága. Számos nemzetközi emberi jogi és vallásszabadsági díjban, valamint vatikáni kitüntetésben is részesült. 2012 októberében megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét. A közelmúltban kinevezték a Nemzetközi Családi Szervezet európai igazgatójává. Nős, két lánygyermek édesapja.

Tavaly július óta Volontè úr egy nemzetközi weboldalt (www.volontereport.com) igazgat a családtámogatás, az élet, a vallás és az oktatás szabadságáról szóló hírekről.

A FOX Nation és a FOX News műsorvezetője, rádiós műsorvezető

Több mint médiaszemélyiség. Aktivista és hazafi.

David több mint három évtizede szórakoztatja és informálja a közönségét zenei és talk show témájú rádióműsorokkal Bostonban, Houstonban, Dallasban, New York-ban, ma már műholdas rádión és televízión keresztül.

Jelenleg David a The David Webb Show házigazdája, ahol a legfrissebb híreket, elemzéseket és kommentárokat tárja közönsége elé. A Fox Nation „Reality Check with David Webb” című műsor vezetője,  emellett a Fox News munkatársa és a The Hill újság rovatvezetője.

Pályafutása során David gyakran szerepelt a világ rádióiban és televízióiban. Feltűnt a CNBC-n, számos amerikai televízió adásában, a CNN International-on, a BBC Radio-n, a BBC TV-n, az NDTV India-ban, a Holland Nemzeti Tv-ben és a szaúd-arábiai KSA2-n. Németország, Olaszország, Spanyolország, Japán, Franciaország, Ausztrália, Brazília és Kanada médiumaiban is megjelent.

David az egyik alapítója a Tea Party mozgalomnak Amerikában. New York városában többedmagával alapította meg a TeaParty 365-öt, amely egy pártatlan, a fiskális felelősséggel foglalkozó érdekképviseleti csoport. Ezután David társalapítója volt a Reclaim New York nonprofit szervezetnek, amelynek középpontjában a polgárok oktatása, valamint a megfizethetőség, a gazdaságosság és a kormányzati elszámoltathatóság áll. David a George W. Bush-kormány idején 2005 és 2007 között a Commission for the Future of America’s Veterans-nak is tevékenykedett.

David jelenleg a Young Marines National Foundation and Wounded Warriors Family Support igazgatótanácsában dolgozik.

Válogatott teljesítmények:

·   2019. június: New York City nyugdíjas nyomozóinak ARDY díjazottja

·   2015 október: Országos Rendőr-védelmi Alapítvány Média Kiválósága díjazottja 

·   2015 január: az Oxfordi Unióban érvelt azon állítással szemben, miszerint Amerika intézményesen rasszista

·   2012: a District of Corruption című dokumentumfilmben szerepelt

·   2012: a Runaway Slave című dokumentumfilmben szerepelt

·   2011 december: A Time Magazine kiválasztotta Person of the Year felsorálásában - “The Protester representing the tea party movement”  kategóriában

·   2010 november: szerepel az About.com New School of Conservative Talk Stars listáján

·   2010 szeptember: a Newsweek Inside the Tea Party legjobb 10 helyezettje közé került

Szervező

 

Az esemény szervezője a közel huszonöt éve tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC), amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont is, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni a közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében. Amennyiben intézményünk szerteágazó tevékenységeiről részletesebb tájékoztatást szeretne kapni, kérjük, látogasson el az mcc.hu weboldalra.

Az MCC az ország iránt elkötelezett, a helyi közösségekért tenni akaró, honfitársaikért és a környezetükért felelősséget érző fiatalokat támogatja abban, hogy a bennük rejlő tehetséget – anyagi, társadalmi és kulturális helyzetüktől függetlenül – kibontakoztathassák és azt saját maguk, hosszú távon pedig a magyarság javára kamatoztathassák.
Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok a legkitűnőbb oktatóktól tanulhassanak, nyitottak legyenek a világra, ismerjék a nemzetközi folyamatokat, ugyanakkor legyenek patrióták, és olyan értékeket, szemléletmódot képviseljenek, amelyek a kárpát-medencei magyarság sorsára és egész Európa jövőjére nézve előremutatóak és egyben meghatározóak.

 

Társszervező
 

Danube Institute 


A Danube Institute-ot 2013-ban hozta létre a Batthyány Lajos Alapítvány Budapesten azzal a céllal, hogy elősegítse a konzervatív és nemzeti értékeket képviselő gondolkodást, eszmecserét a kelet-közép-európai országokon belül, ezen országok között, illetve Európa más részein és az angolszász világban.

A Danube Institue filozófiája megalakulásától fogva három fő pilléren alapszik: a konzervatív értékek képviselése kulturális, vallási és társadalmi szinten, a klasszikus liberalizmus értékeinek képviselete a gazdaság területén, illetve a realisztikus atlantizmus gondolatának népszerűsítése a nemzetbiztonság területén. A közelmúltban egy negyedik pillérrel egészült ki filozófiánk: a demokrácia és a hazafiság egymástól elválaszthatatlan fogalmainak kutatása.

E nemzeteken átívelő közös gondolkodáshoz és párbeszédhez intézetünk elsősorban saját kutatásokkal és elemzésekkel, publikációkkal, illetve tudástranszferben és tapasztalatcserében való részvétellel kíván hozzájárulni. Reméljük, hogy ehhez a tudás- és tapasztalatcseréhez napjaink legjobb gondolkodóit tudjunk majd asztalhoz ültetni a határokon átívelő nemzetközi fórumainkon. 
 


Hivatalos médiapartner

Mandiner