Prof. Dr. Hon. György Schöpflin

Prof. Dr. Hon. Schöpflin György

Az iASK főmunkatársa

Schöpflin György András magyar politológus, egyetemi tanár, az Európai Parlament volt képviselője. 1950-ben családjával Nagy-Britanniába költözött, iskoláit ott végezte. 1957-ben felvették a University of Glasgow-ra, ahol humaniorát és jogot végzett 1962-ben, majd egy évig Bruges-ben, az Európa Főiskolán tanult.

1963-ban a londoni Chatham House nevű nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatóintézet munkatársa, majd 1967 és 1976 között a BBC újságírója. Ekkor a Londoni Közgazdasági Egyetemen (London School of Economics) a kelet- és közép-európai politikatörténet professzora, majd 1994-ben a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok intézetében egyetemi tanár. 1984-től az East European Reporter című szakfolyóirat szerkesztője volt, a Kisebbségekért Díjban részesült. Kutatási területe a nacionalizmus és a nemzeti mivolt, valamint a nemzeti kisebbségek kérdésköre, kapcsolatrendszere.

2004-ben mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, melynek 2019-ig volt tagja.  Az Európai Parlament AGORA nevű kezdeményezésének néppárti felelőse volt.  Nős, három leánygyermek édesapja.

Fontosabb publikációi: A modern nemzet (2003), Az identitás dilemmái (2004).